Véget vetne a jelszavak megosztásának a Netflix
Gondolkoznak a probléma megoldásán.
A Netflix magyarországi verziója is megkapta végre a lokalizált felületét, de a fejlesztéssel mégsem teljes az élmény. Vigasztaló, hogy csak apró szépséghibáról van szó.
Az újabb streaming szolgáltatások megjelenése és a kisebb képernyőkön történő tartalomfogyasztás terjedése változtatásokra sarkallja a filmstúdiókat.
Több országban is összehangolt rendőri akciót tartottak a Eurojust részvételével az Xtream Codes nevű szolgáltató üzemeltetője ellen, amely fillérekért nyújtott hozzáférést tévécsatornákhoz, illetve internetes műsorokhoz.
Furcsa taktikával igyekszik pótolni az áremelés miatt lemorzsolódott előfizetőit, és közben új felhasználókra szert tenni a Netflix.
Közzétette a Google, milyen játékok lesznek elérhetők a csak erős internetet igénylő új szolgáltatásához, a Stadia nevű felülethez.
Egy évvel az indulás után Magyarországra is megérkezett a Google zenehallgatós szolgáltatása, a YouTube Music, amiből ingyenes és fizetős változatot is kínálnak a felhasználóknak. Mostantól elérhető a YouTube Premium is.
Nem tud felülkerekedni a Netflix népszerűségén, ezért ingyenessé teszi prémium, eredetileg havidíjért fogható műsorait a YouTube. A bejelentés hazánkra is vonatkozik, egyedül az időpont, ami kérdéses.
Egyelőre nem áll fel az Apple igazgatótanácsából a Disney cég vezére, de folyamatosan figyeli a helyzetet. Az ok: mindkét vállalat elindítja saját streaming szolgáltatását.
A Disney nagyon szeretné megtörni a Netflix dominanciáját, és most már azt is tudni, hogyan és mivel. Az egyik az ár.
Több, az ügyre rálátó forrás szerint olyan videojátékos szolgáltatás indításán gondolkodnak az Apple-nél, amely a Netflixhez hasonló elvek alapján, havidíj fejében lehetne használható. A piac változó és egyre jobban érezhető igényei miatt meglepetésről aligha lehet szó.
Meglepő módon nem az HBO-t, nem is Amazon Prime Videót és még csak nem is a Hulut tartja fenyegetésnek a Netflix, hanem az egyik legsikeresebb keresztplatform játékot, a Fortnite-ot.
A Netflix felveszi a kesztyűt az ázsiai konkurenciával, és egy minden eddiginél olcsóbb előfizetői díjat vezet be. Malajziában már tesztelik, mennyire életképes az új üzleti modell.
Egyre nagyobb gondot jelent a streaming-szolgáltatóknak, hogy a fiatalok megosztják egymással a jelszavukat. És ez idővel csak rosszabb lehet.
Felokosítja kicsit a letöltéseket a Netflix. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a már befejezett epizód után a rendszer automatikusan letölti majd a következő sorozatrészt, a régebbieket pedig törli, hogy ne foglalják a helyet. Az újdonságot először az androidosok kapják meg.
Wowster néven új, magyar nyelven működő streaming csatorna indul.
Havonta mintegy 98 millió felhasználót szolgált ki a 123movies, a filmipar lobbija azonban erősebbnek bizonyult az oldal üzemeltetőinél.
Eddig csak azt lehetett tudni, hogy mennyi előfizetője van a Netflixnek, de most már arra is fény derült, pontosan mennyien nézik a sorozatait és filmjeit. A 300 milliós nézettség mellett akad még pár érdekes statisztika a tévézés jövőjét jelentő szolgáltatásról, amelynek komoly versenytársai lesznek a következő években.
Az Apple nem áll meg ott, hogy jövőre már jelentős mennyiségű, feleannyi pénzt költ majd saját sorozatokra, mint az HBO. Az Apple a legnépszerűbb filmeket két héttel azután elérhetővé tenné, hogy azok megjelentek a mozikban.
A Disney 2019-től saját streaming szolgáltatást indít, 2020-tól pedig már csak ott nézhetők online a Star Wars-, Pixar- és Marvel-filmek is.